Egy  lépéssel  közelebb…

2014-08-23  mérföldkő  az  életemben.  Választanom  kellett:                      Melyik  eseményen  vegyek  részt?

Ugyanis  egy  napra  esett  a  családi  esemény,  a  Novák-találkozó  és  a  Sportulti  selejtező. Mivel  a  kártya  nálam  (eddig)  elsőbbséget  élvezett,  és  a  Sportultiban  elért  „Mester”  szintem  azt  kívánta,  hogy  ott  legyek, így  én  Kisvárdára, a  feleségem  pedig  a  Novák-találkozóra  ment.

Utólag  azt  mondom:  Rossz  döntést  hoztam. Hogy  miért? Azt  az  Eredmény  igazolja. De  az  előjelek  sem  voltak  valami  bizalomgerjesztők.

Kisvárdán  voltam,  de  a  lelkem  egyik  fele  nem  volt  ott. Az  ott  volt  a  Rukkel  tónál,  ahol  a  családi  esemény  azt  hivatott  megállapítani,  mennyien  maradtak  még  meg  egymásnak, mennyien  ápolják  a  családi  összetartozás  kötelékét? Az  eredmény  magáért  beszél: Hol  van  már  a  közel  100  családtag,  akik  az  elsőn  ott  voltak? Foghíjas  volt  a  létszám,  néhányan  már  a  túloldalról  nézhetik  csak,  mennyien  maradtak  az  első  generációból. De  akik  ott  lehettek  volna, közülük  is  sokan  maradtak  távol. Én  is. Már  bánom. Mert  a  képek  tanusága  szerint  a  jelenlevők  jól  érezték  magukat,  örültek  egymásnak. És  már  a  negyedik  generáció  is  képviselte  magát.

Érdemes  megnézni  a  Találkozó  képeit.  Megfogyva  bár,  de  törve  nem, a  „maradék”  is  elég  szép  számot  tesz  ki. Hátha  még  ott  lett  volna  mindenki, aki  a  családba  tartozik. Akár  meghaladta  volna  a  kezdő  létszámot,  a  100  főt.  Akit  érdekel, tekintse  meg  a  Találkozóról  készült  képeket.

https://www.facebook.com/events/340014779483522/351543238330676/?notif_t=plan_mall_activity

Mivel a képek a Novák család tagjai számára  elérhetőek,egy  kis  kiegészítést  adok  a  Találkozók  történetéről.

Az  "első  generáció"  első  halálesetekor  merült  fel  a  gondolat, hogy  ne  csak a  szomorú  eseményeken  találkozzunk, hanem örüljünk  az  élőknek, és  egy  éven  egyszer  a  Nagy  Család  találkozzon  egymással.

Ennek  már  több, mint  20  éve. Azóta  rendszeresen  megtartjuk, mindig  más  unokatestvér,  a  2.  generációból. Közben  az  idősebbek  egyre  kevesebben  vagyunk,  de  a  3. és  4..  generáció  is  jelentősen  bővült,  így  a  család  létszáma  inkább nő,  mint  fogy.

Hogy  ezen  most  "csak"  35 fő  vett  részt, az  szomorú. Azért  elsősorban, mert  az  összetartozás  ereje  helyett  ma  a  mindennapi gondok, a  különféle  gondolkodásmód  határozza  meg  az  életünket. Lehet,  hogy  ez  a  szép  hagyomány  is  áldozatul  esik  a  napi  politikai  csatározásoknak? Nagyon mélyre  sikeredett  az  az árok, amit  az  orbáni  politika  ásott  akár  a  családok  tagjai  közé. Na  és  ha  nincs  meg  az  "ősök"  összetartó  ereje, a  mai  fiatalság  már  nem  igényli  a  családi  kötelékeket.

Ugyan  nekem  is  van  már  dédunokám, csak  a  "papír"  hiányzik  a  hivatalosságához. Szeretném  hinni, hogy  jövőre  is  lesz, de  nagyobb  létszámmal. 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nekem  a  kártya  jelenti  az  életet. Ha letenném, nem  hiszem, hogy  lenne  kedvem  bármihez  is. Belefáradtam  az  életbe. Elfogyott  az  erőm,  betegségek  kínoznak,  akkor  nem  fáj  semmi,  ha  van  kivel  játszanom. De  ezt  a feszített  tempót  már  nem  bírom. Jóból  is  megárt  a  sok. Minden  nappal  közelebb  kerül  az  ember  a  Véghez:  Minden  nap,  amit  még  itt  tölthetek, ajándék.

Válaszúthoz  érkeztem. Választanom  kell,  mennyi  terhet  veszek  a  vállamra, mert  ha  sokat  markolok,  kevesebbet  tudok  teljesíteni.  A  77  év  nem  múlik  el  nyomtalanul. Érzem  a  súlyát  minden  lépésnél. Így  hát  a  terhekből  le  kell  tenni  ahhoz,  hogy  még  egy  ideig  a  maradékot  cipelni  bírjam.

„Ami nem megy,  nem  szabad  erőltetni”. Igaz  a  közmondás. Ezért  döntöttem  úgy,  hogy  búcsút  intek  a  Sportultinak.  Az  utolsó  két  év  eredményei ,  de  különösen  az  idei  azt  sugallja:  Elég  volt.  Elég  megnézni  a  statisztikát:  A  16.  helyezés  már  nekem  szégyen. Lejárt  az  időm.  Ideje  abbahagyni.

Az  évet  végigjátszom,  ezzel  tartozom  a  sporttársaknak.  Mi  lesz  jövőre?  Az  a  jövő  zenéje.  Attól  függ,  mennyit bírok? Szeretnék  ott  lenni  mindenütt,  de  más  a vágy  és  más  a  realitás. A  teljesítőképességnek  vannak  határai.

http://magyarultiszovetseg.hu/sportulti-orszagos-elodonto-kisvarda/

Hogy  mit  szeretnék?  Játszani  olyan  Barátokkal,  akik  elfogadnak  olyannak,  amilyen  vagyok. Öreg,  beteg  és  nyűgös, de  sportszerű  játékos. Aki elfogadja  mások  rigolyáit  cserébe  az  enyémekért.

Szeretném megtartani a Klubom, szeretném,  ha  azokon  a  napokon,  mikor  még  meg  tudok  jelenni  a  Névsorolvasásnál,  lenne  néhány  Barát,  akivel  baráti  ulticsatákat  vívhatnék,  amíg  csak  ki  nem  hull  a  kártya  a  kezemből.

Nem  siettetném  a  dolgot, de  ez  nem  rajtam  múlik. Ne  hagyjatok  magamra,  mert  szeretnék  játszani  az  utolsó  órámig.

https://www.youtube.com/watch?v=cpphx7GJHtg