Nem akarok többé
„debreceni diák” lenni!
|
-Mondta Nyilas Misi a fegyelmi tárgyalás után- |
Nem szeretnék se Szili László,-se Új Péter bőrében lenni! Mondtam magamban,-miután elolvastam „azt a hírportált”... És hányni lett volna kedvem tőle. Mert akkor minimum fel kéne akasztanom magam, miután belenéztem a TÜKÖRBE! megszünne a portál,- vagy az újság, de hogy az újságíró és szerkesztő másnap az utcán találná magát,- az biztos! még a legbebsőbb érzelmeket kigúnyolni is. Arra azért kíváncsi lettem volna, ha valamelyik közeli hozzátartozója az egyik áldozat", (mondjuk a 19 éves lány),-írt volna -e ilyen stílusban. az állatkertbe,- ketrecbe kéne zárni, hogy ne fertőzzék tovább a társadalmat. Együtt a szerkesztővel,- aki nem akadályozta meg ennek a hírnek a nyilvánosságra kerülését.
Elolvastam persze a „másik” cikket is, amelyben kellő megitélésben részesültek a fentebb említett és önmaguk Alkalmatlansági Bizonyítványát kiállító „emberek”. Egyébként van véleményem arra vonatkozólag, ki a felelős, hogy a vasuti dolgozók morálja ilyen mélyre süllyedt: Az a kialakult politikai helyzet,-amiben mindent szabad, ami az Alkotmány szerint -nem tilos. Szabad az ellenfelet a sárba taposni, szidni, hiszen SZÓLÁS-SZABADSÁG van. Az utcát,teret,-hidat,-temetőt hadszintérré változtatni, gyülegezési szabadság van. Gyújtogatni,macskakővel dobálni,rendőrökre támadni, cselekvési szabadság van Képviselőknek kordont bontani,-szondát nem megfújni, MENTELMI JOG van.
-Csak egy nincs: IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS! Mert aki ma „bűnös”,- holnap ÁRTATLAN! Vagy fordítva is igaz.
Az a Gaskó "elvtárs",- aki folyamatos feszültség alatt tartva a dolgozókat,olyan célokért sztrájkba szólítja Öket, amiért nem is lehetne. Ezért történnek meg a hasonló esetek, mert a felelősségről már el is feledkeznek. Már biztos, hogy a személyvonat vezetője a biztonsági előírások közül sokat nem tartott be. Erre a "bizonyítékok"-az én olvasatomban: (ezeket a teóriákat még „aznap” állítottam fel) 100,- de legalább 50 km-es sebesség, az előírt15 km. Helyett. (azóta tény: 80 km.) -Fékezés nélkül "szállt bele" ... amikor meglátta az előtte álló vonatot. ér egy hajót,és a Kapitány elsőként menekül. Így raktam össze a mozaik-kockákat. Meg lennék lepődve,ha nem így történt volna. Jobbulást kívánok a sérülteknek,- és "félelem nélküli utazást" minden állampolgárnak. és a szemetet kidobni. |