VÁLSÁG,- vagy valóság?
Ma, 2009 január 29.-én RENDKÍVÜLI ÜLÉST- tartott az Országgyűlés.
Ez az ülés több szempontból volt RENDKÍVÜLI.
Nem minden évben van VILÁGVÁLSÁG!
Ez „rendkívül ritka”-esemény,- legutóbb (ilyen mértékű) 1926-ban történt meg.
Ami ugye,- már elég régen volt.-Már ettől lehet a „helyzet” RENDKÍVÜLI..
Ezt az „ülést”- az ellenzéki pártok kezdeményezték,
de nem a RENDKÍVÜLI HELYZET MEGOLDÁSÁRA,
hanem az „előrehozott választások lehetőségének megteremtéséért”,
hanem az ORSZÁGGYŰLÉS FELOSZLATÁSÁÉRT!- Már ez (is)- RENDKÍVÜLI!
Hiszen nem a baj orvoslása,- a nemzet segítése, hanem a HATALOM MEGRAGADÁSÁNAK (halvány) REMÉNYE miatt kezdeményezték!
Legkevesebb jelét sugallva annak, hogy KONSTRUKTÍV ellenzék módjára kívánnának részt venni az ország megrendült gazdasági egyensúlyának helyreállításában. És ez már „felettébb”- RENDKÍVÜLI!
Az már csak „hab a tortán”- hogy TERMÉSZETESEN- most nem vonultak ki: Mindössze ELBESZÉLTEK- a kormány és a Miniszterelnök előremutató javaslatai mellett,- még mindig VISSZAFELÉ NÉZTEK,- és „leragadtak ÖSZÖDNÉL:
Mintha ebben az országban csak EGYSZER,- „csak egy ember hazudott volna”! ÖSZÖDÖN,-2006-ban- GYURCSÁNY FERENC.
A többi magyar ember,-(különös tekintettel az ellenzékre,- és annak VEZÉRÉRE,) mindig,- MINDENKOR,- csak az igazságot MONDTA!
Elég régen épült az ORSZÁGHÁZ,- de nagyon jól megépítették „annakidején”:
Mert ezen mondatok „hatására”- se szakadt le a PLAFON,
még ezeket a HAZUGSÁGOKAT- is kibírta!
Ezek után „felmerül egy kérdés”:
A NÉP,- akinek kezd „tele lenni a töke”- azoktól a HAZUGSÁGOKTÓL,
amiket lassan 7 éve hall NAP-MINT-NAP,
nála vajon „mikor szakad le a plafon”- vagy SZAKAD EL A CÉRNA?
Hiszen a VAK IS LÁTJA MÁR,- mire megy a JÁTÉK!
A hatalomért, a KONCÉRT,- hogy ki költhesse el AZ ORSZÁG PÉNZÉT,- és mire:
Az Ország HASZNÁRA,- vagy a Saját zsebére?
MINDEMELLETT - ott ül az ország I. EMBERE- Sólyom László,
de nem az Őt megillető helyen,- „csak a KAKASÜLŐN”,
ahol egyébként a „verebeknek fenntartott hely van”.
Ezzel tulajdonképpen MAGÁT MINŐSÍTETTE!
Mert amikor egy ország gazdasága VÁLSÁGBAN VAN,
és az ország KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE ebben nem kíván
„aktívan részt venni”-az nyílt SZÍNVALLÁS a mellett,
hogy hol ÁLL! - Vagy éppen – HOL ÜL.
Azért valamire jó volt ez a „rendkívüli ülésnap”!
Megmutatta,- kik azok,- akik TENNI IS- hajlandók azért,
hogy az ország előre haladjon. A „kis pártok”- ezt mutatták.
Ezért bízok abban,- hogy ez a kormány el tudja,- és EL FOGJA VÉGEZNI
azt a feladatot,- ami a világválságból való kilábalást jelenti.
Mert ebben a „munkában” -lesznek támogatói! És bízok az ERDMÉNYBEN!
Meg abban,- hogy ez az AKCIÓ,- amit a Fidesz sokadszor próbált már , ugyanolyan eredménnyel zárul,- mint A TÖBBI!
2010-ig marad KORMÁNY!
És ha kivezeti a válságból az országot,- TOVÁBB IS!