BESZÁMOLÓ A ZEMPLÉN MARATON KUPA
- 24 órás versenyről.
Erre a versenyre fél év előkészülettek készültem.-És nem Sárospatak volt a „helyszín”. Hanem Sátoraljaujhely.-Így a z „első pofot” az ujhelyi Polgármesteri Hivataltól,- személy szerint Szamosvölgyi Pétertől kaptam.
-Akkor még nem gondoltam,- hogy „lesz ez még rosszabb is”!
De lett. Övön aluli ütéseket kaptam sorozatban azoktól , akiktől nem vártam volna. Megkerestem a legalkalmasabb helyszínt:Sárospatakon a HARMÓNIA PANZIÓT,
ami a város legelőkelőbb panziója,- elsőosztályú ellátással,- és „baráti árakkal”- csak azért,- mert volt tanítványaim ezzel akartak „besegíteni”- a verseny méltó megrendezésébe.-Ez meg is valósult. Azt hiszem, senki nem mondhatja, nem kapta meg az ígényeinek megfelelő kiszolgálást! -Ez úton köszönöm meg a „tulajdonosoknak”- áldozatkész munkájukat,- amivel a verseny zökkenőmentes lebonyolításához hozzájárultak. -Habár Ők nem „kártyáztak”- de a teljes 24 órán keresztül ellátták feladataikat,- mindenki megelégedésére.
Köszönöm azoknak a „szavatartó embereknek”,- akik nem vonták vissza „jelentkezésüket”- az utolsó percben- így 30 fővel (azaz „csak 29-cel) -NEM TUDTUK IDŐBEN ELKEZDENI!De előbb azokat említem,- akik az én „minősítésem alapján”- az URIEMBEREK- kategóriába sorolhatók.
SÁROSPATAK: Butkai János,- Várhomoki Ambrus és Tóth (Patya) István
KISVÁRDA: Szalai Anti és + egy, - de nem a Zvezdán!
TISZAUJVÁROS: Csorvási Zoltán Petrik László (egy „kis hibával”) és + 1 fő.-
DEBRECEN: Keksz Kálmán -és + 1 fő (biztos nem a Ladányi)
NYÍREGYHÁZA: dr. Tarsoly Zoltán,- aki Kovács Sanyit „váltotta”.
(kár,- hogy nem 1 vonattal hamarabb jött meg)
MISKOLC: Mindhárman! (ritkaság Kádas Misi,- Sztupjár Károly és Eszlári Zsolt.
KONDOROS: Az egyik Opauszki,- a „mosolygós”.
NAGYHEGYES: - Kiss Károly (tök(k)kös)
BUDAPEST: -Muzslai Robert Bartos Gábor
Bp. II. Buzás Attila
-És a végére a „vegyes-csapat” PROFI – néven:Levente József Bp. Uthy Ilona Győr és én. Csak a „névválasztásunk”- nem volt sikeres: -Talán a „§ Ica”- jobb lett volna!Akkor talán a Józsi is „profin”- játszott volna.
Nem rossz arány!30 versenyzőből 22 fő úriemberként viselkedett és játszott 24 órán keresztül! Azaz 22 órát, mert VILÁGCSÚCS IDŐ ALATT játszottuk le a 21 körös versenyt!Pedig néhány vészmadár azt jósolta, hogy még este 7-kor is játszani fogunk
A hiányzó 8 fő valamilyen szempontból (enyhén szólva) nem mindig viselkedett sportszerűen.Ebben nem minden játékos egyforma súlyú „szabálytalanságot”- vétett. De valami miatt nem viselkedtek minden helyzetben barátilag egymással szemben.
Magyarul: -Nem vették „magukra kötelető jellegűnek”. A versenyszabályzatot!
Pedig azt MINDENKI MEGKAPTA! -éS MINDEN ASZTALON ott volt!
Így fordulhatott elő,- hogy néhány „játékos”- nem tartotta be azt a kötelezettségét, hogy a FORULÓ VÉGÉN nem fizetett. Vagy nem volt „hajlandó”- csak 10-es alapon fizetni,- holott Ő ha NYERT,- 20-ason fizettek neki!Ezért úgy vélem,- hogy a FAIR PLAY szellemére való hivatkozással azok,- akik „nem,- vagy keveset fizettek”- UNFAYR MÓDON- jártak el játékostársaikkal szemben.Ezért „véleményem szerint”- a legközelebbi találkozáskor nem ártana „kiegyenlíteni a számlát”- azoknak,- akik FIZETÉS NÉLKÜL TÁVOZTAK AZ ASZTALTÓL!
NEM EMELEK KI SENKIT,- MINDENKI MAGÁRA ISMER, mi vonatkozik rá.
Egy biztos: Tanulva a hibából,- nem lesz még egyszer „nyilt verseny”- hanem csak MEGHÍVÁS ÚTJÁN- lehet majd bekerülni.Még akkor is,-ha ezzel a „létszám csökkenni fog”- de a LÉGKÖR ANNYIVAL TISZTÁBB LESZ!
Mert habár „nagyon nagy”- szabálytalanságok nem történtek,- néhány játékos kimerítette a szabályokba belefoglat dolgok valamelyikét!Volt,-. Aki az időhúzás nagymestere volt és ráadásul a 24 órából legalább 25-öt „végigbeszélte!” Volt, aki sok játékostársát leminősítve- úgy viselkedett,- ahogy még a kocsmában se illik.
Olyan is volt,aki el se olvasva a szabályokat reklamált, hogy mért így, mért nem úgy?
Végül aki nem fizette ki a „partikat”,-vagy fölösleges „zavarkeltéssel” FARKAST KIÁLTOTT!Magyarul attól félt, hogy nem lesz időben vége,nem fog HAZAÉRNI - kinyitni a fürdőt.Ezért hajtotta az embereket és engem, kellemetlen helyzetbe hozva:
Ha elvettem a lapot az volt a baj,- ha nem -az. (van „sapka”,- NINCS SAPKA)
Egyébként is egyedül maradtam a házigazda és a bíró szerepében!Hogy jött volna ki,- hogy mint „házigazda”-szívesen fogadtam MINDENKIT! (feltételezve,- hogy „kultúrember módjára” fog viselkedni!-Na ez az,- amiben CSALÓDTAM! Be kell látnom,- hogy „kutyából mem lesz szalonna”- bármennyire szeretnénk!
A jövőben azokra számítok majd,- akik szórakozni és barátkozni jönnek egy ilyen versenyre,nem pedig azt megmutatni: Ők mindenütt „megtalálják a módját” annak, - hogy versenyzőtársaik kedvét elvegyék.
Van, akit nem fogok még a közelébe se engedni.Van, akire szájkosarat kell tenni.És van,- akinek nem szabad annyit innia. -Mert akkor már elveszti az „önkontrollt”- de a társak jelzéseit se veszi: -Igaz,- az említett „úriember”nem tom hányadik születésnapján berúgni jött, csak elszámolta magát: Még 1 órát kellett volna KIBÍRNIA!- Vagy Zoli bátyánknak kellett volna egy vonattal előbb érkeznie!
Ami a legnagyobb CSALÓDÁST JELENTI ,az a patakiak hozzáállása volt!
9 fő jelentkezőből nem akadt 3 fő,- aki Sárospatak csapatát képviselje!
Azért csúszott háromnegyed órát a verseny, mert nem találtam „önként jelentkezőt”
a 3. hely betöltésére! Ez a közjáték arra volt jó: Megérlelte bennem az elhatározást, - hogy NEM AKAROK TOVÁBB SÁROSPATAKI VERSENYZŐ LENNI!
Még csak „régiós se”-mert a környék nagymúltu egyesületeiből sorra kaptam a LEMONDÁSOKAT! -Ki ezért,- ki azért lemondja a résztvételt.Addig nem is bosszantott,-amíg „elfogadható létszámmal álltunk”- a verseny előtt!De amikor aznap közli walaki hogy mégse lesz ott, (pedig OTT VOLT!) DE CSAK AZÉRT, HOGY KIOKTASSON mért nem szeretnek Sárospatakon:Mintha nem tudnám.
De az az arcátlanság teteje,- hogy odajön,-játszok „előtte” egy órát,
- majd amikor színt kell vallani,- „fontos dolga támad”!Ezt a „hozzáállást nem vártam TUZA LAJOSTÓL,- aki a legjobban szituált mindünk közül.
A „többiektől se”- hogy SENKI NEM ÉR RÁ!
Így kellett egy versenyzőt kiállítanom,hogy a cserben hagyott Sárospatak csapatának ott lévő tagjait ne kelljen „elküldenem” (-lehet,- hogy jobban jártam volna én is,- meg Ők is) Tóth Patya Istvánt,- aki végül „feláldozta magát” a csapat érdekében.
Itt kell megemlítenem „TÖBBSÉG HOZZÁÁLLÁSÁT”- a versenyhez.Somossy László ellenkampányt szervezett,hátha sikerül meghiúsitani a versenyt:Kellő számú jelentkező hiányában. Megtettem,hogy „behívtam” a patakiakat,- játsszanak Velünk OTT, hiszen hely is,-kaja is volt: Senki nem jött el „időben”- és nem is maradt ott játszani: Pedig különbséget tudtak volna tenni a „két hely”- összehasonlításában!
Mindössze 2 játékos érezte úgy, hogy illő lenne „benézni”- hátha találkoznak régi ismerősökkel: Gyöngyössy Géza és Palkó László.-Nekik megköszönöm ezt.
Nem köszönöm meg azoknak,- akik távollétükkel azt jelezték: Nagy ívben x@rnak arra,- hogy mit csinálok,- és hogyan boldogulok „segítség nélkül”.Mert a felkért bírók egyike (aki ott volt) egy személy miatt nem vállalta a bíró szerepét!
A „másik”- (aki nem volt ott)- az meg távolról biztosan nem tudott intézkedni!
Így egyedül kellett ellátnom a „szervező,- rendező,- házigazda,-és a BÍRÓ SZEREPÉT,- ami ugye nem hálás!
Házigazdaként kötelességemnek tartottam az előítéletmentes VENDÉGLÁTÁST,- ami nem volt könnyű feladat. Bíróként pedig legszívesebben felállítottam volna az asztaltól egyik-másik magáról megfeledkező játékostársamat.
Ami ugye „csapatversenyben” nem szerencsés!
Csak egyet nem értek: Mindenki TUDTA,- hová jön: Azt is,- hogy MINEK!-És legfőképpen azt,- hogy mik a „helyi szabályok”- már csak azért is,- mert ELMONDTAM- meg ott volt írásban minden asztalon,- a „licittáblával együtt!”
Ettől függetlenül a verseny kisebb-nagyobb atrocitások mellett ért véget. Nagyon sok „játékos?” EMBER megköszönte, HOGY OTT LEHETETT,- és hangot adott elégedettségének.Én ís úgy értékelném, a tavalyihoz képest sokkal jobban sikerült.
De ha még kedvem lesz rendezni, azt nem bízom senkire:Azt én,- és „segítőim”- profi módon fogják levezényelni! Mint ahogy most is tették:
De van egy „tanulság”: Nem fogom vállalni a BÍRÓ SZEREPÉT!
Ez nekem már SOKKK!- Mert akárhányszor kellett „intézkednem”- idegileg megviselt,- és utána nem csoda,- hogy úgy „levertek,- mint a legyet”!
Ezt már az elején „megtapasztaltam”- amikor utolsó lettem- abszolút.
De engem ez a legkevésbé se izgat: A JÁTÉKÉRT (a jó játékért)- tűröm el sokszor a „kritikákat is”,- mert én „tanítani akartam”- de erre úgy látszik,- Sárospatak uktis társadalma „nem vevő”.
Ezért teszem át a „székhelyem”- Budapestre. Ha itthon vagyok,- szívesen fogok játszani azokkal,- akik nem hagytak cserben. De ez elég kevés esélyt jelent számomra: -Mert vannak elég szép számmal,- akik nem ülhetnek le az „én asztalomhoz”- játszani,- ha netán arra volna kedvem.
Persze az is lehet,- hogy ezek után be se engednek a „klubba”- mondván:
-Eredj oda,- ahol igazolt versenyző vagy Akkor megoldom másképp: Lakásomon fogom fogadni azokat,- akik élvezik a „bizalmamat”:Buttkai Jánost, -Várhomoki Ambrust, - Tóth (Patya) Istvánt,-Tarr Györgyöt,- Gyöngyössy Gézát és Palkó Lászlót. -Őket mindég szívesen látott „vendégként” fogom kezelni.
A „többieket”- viszont el akarom felejteni.Nem vagyok „haragtartó”- amit számtalanszor bizonyítottam.-Egy „kiskaput”- nyitvahagyok azok számára,- akik belátják „tévedésüket”- és elnézést akarnak kérni.
Ez alól csak 2 „ember”?- a kivétel:
Tuza lajos és Ivaskó István. -Nekik már „betelt a pohárt”...
Meg kell említenem az egyok „szomszédvárat”- Tiszabercelt:
-Velük minden kapcsolatot megszakítok azért,- mert egyetlen embert „nem tudtak”- vagy inkább NEM AKARTAK KÜLDENI.
A „hivatalos versenyre”- (ha lesz ilyen)- természetesen elmegyek.
De „kapcsolattartásról” szó sem lehet..
Mert egyszer „bele lehet lépni egy folyóba”- de kétszer UGYANABBA NEM!