A születés után kezdődik

az IGAZI ÉLET!

-De milyen unalmas addig,- míg a „kis EMBER” a saját lábára nem áll! Unalmasan teltek a napjaim. Ha hangosabb voltam a kelleténél, anyám bedugta a számat az egyik bimbójával. Valahogy az esett jobban neki is, nekem is. Ez volt a bal melle! Azért tudom ilyen pontosan, mert ebből könnyen tudtam szopni, ezért ezt nem is „harapdáltam össze`.

A másikat nem szerettem, mert úgy kellett szívni,

majd belegebedtem,és jól se laktam.

Ezért néha jól beleharaptam, talán éppen azért,

hogy ADJÁK NEKEM A MÁSIKAT!

Meg is kaptam, és huncut mosollyal sandítottam Anyámra:

Valamit gagyogtam, ami nálam azt jelentette:

elégedett voltam,- hiszen „megkaptam”,- amit akartam.

Persze nem szerettem mindent. Aludni csak akkor,ha Én akartam:

Ha altattak, hamarabb elaludt az ügyeletes ringató!

Ilyenkor halkan szóltam,- hogy grggr, bbebeb

és kézzel-lábbal tiltakoztam az ellen,

hogy NEM RING A BÖLCSŐ!

Aztán kinőttem a bölcsőből, bekerültem a Kiságyba,

ahol már egész jól „berendezkedtem`.

Volt játékom, amit ha megmozgattam,csörgött!

Mennél jobban ráztam,-annál jobban!

Hamar rájöttem,- hogy nem kell a „hangomat erőltetni”,

elég ha a csörgőt rázom,- az még jobban idegesíti Őket!

Ezzel jeleztem,- ha baj volt:-Az meg volt elég!

Hol`éhes voltam, ezt könnyű volt letudni, de ha Naagy bajom volt,

tele lett a pelus,- az már macerásabb volt.

Mert előbb mindig MEGMOSTAK! azt meg nem szerettem.

Olyan hangosan „tiltakoztam`, hogy a szomszédban azt hitték:

Talán „nyúznak Walakit”.

Éppen ezért lettem elég hamar „szobatiszta` .

Nagymama volt a „kezdeményezője ennek.”

Én tiltakoztam az ellen, hogy ráültessenek a bilire.

Már tudtam ülni,- innen mindig „leestem,-nem véletlenűl`.

Nagymama sokkal „dörzsöltebb volt,- mint Anyám:

Kitalálta,- hogy ha nem ültetnek a bilire,

csak úgy „letartanak`- talán könnyebben fogok pisilni.

Egy darabig sikertelenűl próbálkoztak,

de egyszer a szomszédasszony az egyik edényből a másikba

öntötte a vizet, és erre a hangra Én is elkezdtem csorgatni!

Anyám,-nagymama és a szomszéd is megdicsért,

milyen ügyes vagyok: Aztán én is számolni kezdtem:

Ha eddig egy nap 5-x mostak, fürösztöttek, attól függően,

hogy milyen méretű volt az „elszennyeződésem`,

elgondolkodtam:-Mennyit nyerhetek azon,

ha ez után „legalább nap közben” nem pisilem,

kakálom össze magam. Legalább négyet megúszhatok!

-Ennek úgy „megörültem`,- hogy mindjárt ki is próbáltam:

Működik-e a dolog: Mikor ott volt mellettem Walaki,

elkezdtem olyan hangokat hallatni,

mintha éppen kakálni készülnék. Eeeee..uuu-nyögtem nagyokat: Dehogy akartan „beszarni`,-de észrevették,-mire készülök:

Előhúzták a BILIT,- amire ellenkezés nélkül ráültem,

és vidáman „teleszartam`.

Örömmel állapítottam meg, MŰKÖDIK!

Hiszen egy fürdetést megúsztam!

Ezért már érdemes akár a bilire is ráülni!

Innentől kezdve már tudtam,hogy úszhatom meg a fürdetést

és inkább akkor is a bilire kéreszkedtem,

amikor semmit se kellet, csak épp féltem, hogy hátha mégis.

Mikor már a kiságyban próbálkoztam a

helyváltoztatás művészetével és sikeresen elértem

az egyik oldalról a másikra,-Nagyapám azt mondta:

Egész ügyesen mászik már ez a gyerek! Kitettek a szoba közepére. Természetesen hasra, hogy ne kelljen a hátamról átfordulni,

hogy felvegyem az alapállást.

Először olyan naagy volt a szoba,- hogy szinte elvesztem benne:

De mivel nem volt más választásom, körbenéztem,

ki van legközelebb. Mind ott ültek körben és bíztattak:

Ide gyere Hozzám! -Mindenki messze volt,

de Anyám olyan bíztatóan nézett Rám, hogy Őt választottam!

Elindultam négykézláb: Elég hamar oda is értem,

és mint a „kiskutya, amikor a farkát csóválja, jeleztem:

ITT VAGYOK! Anyám ölbe kapott,

örömében táncra perdült Velem, azt mondta:

Nem hittem volna, hogy ilyen ügyes fiam van!

-Aztán visszatett KÖZÉPRE! -Na ,- most merre?

Azon az estén még sokszor elértem valakit,

aki mindig örömmel kapott fel.-Nagyapám fel is hajintott,

én sikkantottam egy nagyot,- nehogy leejtsen már,

de MÁSODSZOR MÁR KIKÖVETELTEM,

hogy jó magasra dobjon fel!

Ezen az estén még sírni is elfelejtettem a fürdetés közben.

Igaz,-nap közben nem került rá sor,

és azt az egyet meg csak kibírja az ember,

pláne ha kimerül a sok „járásban`.

Teltek-múltak a napok. Lassan a HÁZ már kicsi lett,

már minden zugot ismertem,- sőt unokanővéremmel még

bújócskát is játszottunk.Egyszer éppen nem figyelt rám senki,

az ajtó is nyitva maradt,- és elindultam világot látni.

Így jutottam el az UDVARRA! Ez volt ám a Nagy Felfedezés!

Itt oszt annyit mászhattam, hogy na! És mennyi Újat láttam!

Tyúkok,-kacsák mászkáltak körülöttem, megbámultak,

és hangos szóval tárgyalták, ki lehet ez a különös figura,

akit még sose láttak?

Meg akartam fogni az egyik kisebbet,

de egy hatalmas, NAGYTARAJÚ veszedelmes jószág

közeledett felém harciasan.Ha a Bodri kutyánk nem áll elé,

és rá nem kiabál: Vau! Vau! Nem tudod, hogy Ő az új gazdi?

Ezt speciel még Én se tudtam, a Kakas se,

és ha Bodri nem világosítja fel,

szomorú vége lett volna az udvari kalandnak.

Közben az egész ház népe kint állt a tornácon,

és a hasukat fogták,- úgy nevettek:

Ugyanis Én négykézláb bejártam az egész udvart,és mindent,

ami a kezem ügyébe került és ehetőnek tűnt, megkóstoltam.

Különösen ízlettek a bonbonhoz hasonló tárgyak.

Voltak kisebbek, nagyobbak, és volt egész nagy,

amit egyszerre be se tudtam kapni!-Egy kicsit különös ízük volt,

de ilyet még úgyse ettem,-mi bajom lehet tőle?

Nagyapám megjegyezte: Nem lesz válogatós a kölök!

Még a vasszöget is meg fogja enni!

-Aztán Anyám összeszedett, lehúzta a mászókámat,bedugott egy hordóba,és lecsutakolt.-Közben mosolyogva kérdezte:

-Muszály neked minden szart megkóstolni?

Csak jóval később értettem meg a kérdést.

Mostantól az ajtó zárva volt, így hogy más szórakozás után

kellett néznem:-Mivel az állandó lakhelyem még mindig

a kiságy volt, amit már nagyon úntam,

megpróbálkoztam kimászni belőle.

Ehhez először lábra kellett állni, ami néha sikerült, néha nem.

De egyre többször sikerült, csak amikor tapsolni kezdtem

örömömben, mindig seggre estem.

Mert kapaszkodva már ment, elengedve még nem.

Szorgalmasan gyakoroltam és megállapítottam,

hogy annyiszor estem seggre,- ahányszor felálltam.

A 101.-re VÉGRE SIKERÜLT! - Ott álltam a kiságy közepén,

és ÁLLTAM! - nem kapaszkodtam semmiben..

Rögtön nekiláttam „kimászni:- Sikerült is,- ELSŐRE!

Csak épp a változatosság kedvéért fejreestem,

de meg se kottyant, mert az örömöm nagyobb volt a fájdalomnál.

Az ajtóig mászva mentem, de ott már felállva dörömböltem,

HOGY MEGMUTASSAM MAGAM! Már állni is tudok!

Azon az estén történelmi pillanat volt a család életében:

Megint körbeülték a szobát, még a Bodrinak is szorítottak

egy kis helyet, és várták, hogy elinduljak az Élet Rögös Útján!

A fejemen éktelenkedő púp elárulta,

hogy a kiságyból való kijövetelem nem volt zökkenőmentes.

Anyám kivett és odaállított a kiságy mellé. Megéreztem,hogy most

nem hibázhatok. Szétnéztem,- ki van legközelebb Hozzám:

Megint Anyám volt az. Bíztatóan nyújtotta felém a kezét,

és mosolyogva mondta:

-`Gyere,-Szilárdkám`! -Nem fogsz elesni!

Elindultam. Egy lépés volt csupán. Sikerült állva maradnom.

Mély levegőt vettem,megcéloztam Anyám felém kinyújtott kezét,

és nekilendültem. SIKERÜLT!

Anyám sírva kapott a kezébe.Örömében sírt.

Aznap léptem át a csecsemő-korból a GYERMEKKORBA!