Alaptörvények.

Egyetlen állam nem engedheti meg magának,hogy ne legyen valamilyen rendszerbe foglalt alap-dokumentum, ami biztosítja az állam működését, beleértve a jogokat és kötelességeket is. Természetesen az államformát is ebben rögzítik, ami lehet sokféle, a hagyományokat figyelembe véve. A királyok ideje lejárt, de sok helyen tiszteletből megmaradt az „alkotmányos királyság” intézménye, ahol a király gyakorolja a Köztársasági Elnök jogait. A diktátoroké nem járt le: Bármilyen államforma, ha erre hajló egyén kerül hatalomba, kialakul a diktatúrára jellemző egyszemélyi hatalom.

Míg az angol királynő világszerte tisztelt személy épp úgy, mint a spanyol király, addig egy diktatórikusan berendezkedő állam Köztársasági Elnöke, Miniszterelnöke akár „Persona non grata”-nak minősül a normálisan működő államok világában. Erre hazánknál jobb példát keresve se találnánk világszerte.

A Rendszerváltás óta minden kormány építette a demokráciát és a Köztársaságot, vele együtt az emberi jogokat és kötelességeket is tiszteletben tartotta, a II. Orbán kormány szakított a hagyomámyok tiszteletével. Megszüntette a Köztársaságot és az Alkotmányt, helyette elkezde lebontani a jogállamiság alapjait és intézményeit, mindezt egy „tákolmányba” sűritve, amit Alaptörvénynek nevezett el, de amit napról napra úgy formál, ahogy a hatalom gyakorlása megkívánja.

Míg az előző húsz év államférfiait minden kormány elfogadta, a jelenleg regnálókat be se engedik a civilizált országok világába. Vannak kivételes helyzetek, amikor nem lehet elkerülni a találkozást, mint Angela Merkelnek Orbánt, hiszen ezzel a magyar népet sujtotta volna. De emlékezzünk Sólyom László visszafordítására vagy Smidt Pál plágium-botránya utáni helyzetekre, hová hívták? Sehová. Mint ahogy Orbánnal sem áll szóba egyetlen ország államfője, miniszterelnöke sem.

Az emberi és szabadságjogokkal már nagyon régen elkezdtek foglalkozni a világ szebbik felén. Angliában az 1215-ben kiadott Magna charta libertatum foglalkozott először a világon az embert megillető jogokkal.

Amerikában az 1776-ban elfogadott Függetlenségi Nyilatkozattól  kezdve harcoltak jogaikért a kisemmizettek, ami nem máról-holnapra született meg, hanem hosszú harcok eredménye hozta meg azt a változást, hogy most az USA elnöke Obama, senki nem tudja megmondani ma, hogy egy hét mulva is nem Ő lesz e? De ott a demokrácia elvei szerint folyik a harc és a győztes mellé beáll az ország érdekeit szolgálni a vesztes is!

Franciaország is élenjárt az emberi és szabadságjogok kivívása területén. Az 1789  augusztusában létrejött  Emberi és polgári jogok nyilatkozata  jelmondatnak beillő nyitómondata szerint Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.”

Hazánkban kimaradt egy korszak: A polgári átalakulás . Magyarországon  Kiegyezés után lendült fel az emberi jogok védelme. 1878-ban a  Büntető törvénykönyv módosításával bevezették a személyes szabadság és sérthetetlenség elvét. 1895-ben törvény született a vallásszabadságról,  1914-ben pedig a sajtószabadságról. A II. világháború után az 1946. évi I. törvény, a köztársasági törvény foglalkozik az emberi jogok védelmével. Az 1949-ben elfogadott szovjet típusú alkotmány általánosítva tartalmazta a legfontosabb szabadságjogokat.

A nemzetek saját maguk számára próbálták deklarálni az emberi jogokat, később megjelent a törekvés a nemzetköziségre. Ez a világháborúk miatt visszaesett, azok befejeztével azonban még erőteljesebben folytatódott. Ezen folyamat legfontosabb pontja az ENSZ 1945-ös alapokmánya illetve az 1950. november 4-én aláírt Római egyezmény.

2010 óta hazánkban elszabadult a pokol: A Fidesz a kétharmados győzelemtől megittasulva azt hitte, eljött számára a pillanat: Megalkotni azt az államformát, amit a „Vezír” gyerekkora óta tápálál magában: ORBANISZTÁNT. Ehhez elég volt „elmultnyócévezni”, program nélkül, dilettáns módjára kezdték el az előző kormányok által eddig felépített intézmények, független szervezetek leépítését és saját párt-katonáikat ültették be a szakértelmet követelő funkciókba.

Nem csoda, mára semmi nem teljesült, amit ígértek, mindenkit duplán sarcoltak meg, akinek segítséget ígértek. Így lettünk Európa szégyenére éllovasokból sereghajtók, a négymillió koldus országa. Elvesztettük az ország becsületét szinte minden téren.

Ilyen előzmények után az a kérdés: Van-e élet Orbánon túl is ebben a hazában? Kell, hogy legyen. Ez a fold a Mi országunk, nem csak a hatalmat bitorló oligarháké! Az a kérdés, megtalálja-e egymást az ellenzék? Ezt a fogas kérdést együtt, egymás kezét fogva lehet megoldani. Ha kiesik egyetlen lácszem, oda a siker lehetősége! A választás nem holnap lesz: De az összefogást szorgalmazni már tegnap is késő volt!

Még behozható a lemaradás, ha mindenki, akinek elege van a Fidesz ámokfutásából félre tudja tenni személyes sérelmeit a közös ügy érdekében. Széleskörű összefogás szükséges a demokráciát, jogállamiságot visszaállítani óhajtók táborában.lényegtelen, a végén ki lesz az az egy, aki szembeszáll Orbánnal a győzelem reményében. Az a nem mindegy, hogy most mindenki beálljon az alá az ernyő alá, amit Bajnai ajánlott fel minden tenni akaró embernek: Az Együtt 2014-ért mozgalom mögé.

Klubunk elkötelezett híve a DK-nak, ezzel együtt minden tiszteletünk Gyurcsány Ferencé, aki erejét meghaladó energiával próbálj megértetni az emberekkel, itt nem az Ö személye a fontos, hanem az elv, amit képvisel: Az összefogás létrejöttének elősegítése! Ezt a munkát felvállaltuk és szeretnénk sikerre vinni. De ehhez nem anyámasszony katonáira, harcos kiállásra van szükség ott, ahol nagy a sötétség a fejekben. A mi munkánk világosságot gyújtani ott, ahol az agymosás eredményes volt. Ehhez viszont hinnünk kell abban, hogy képesek vagyunk megfelelni a ránk váró feladatra. A felvilágosítás nehéz munkájára. Ma /és még soxor/ fogunk ennek mikéntjéről beszélni. Akkor tudunk hitelesek lenni, ha mi is hiszünk benne. Hiszünk a győzelem lehetőségében, hiszünk a DK célkitűzéseinek megvalósulásában és hiszünk Gyurcsány Ferenc emberi és államférfiui kvalitásában.

Ami nem jelenti, hogy a mi Ferink 2014-ben odaérhet a Miniszterelnöki pozicióba. Az a véleményem, az idő nekünk dolgozik! Az emberek alapjában véve nem hülyék, ejön az idő, amikor rájönnek: Ki az igaz Ember és ki a hazug disznó. Lesz még magyar Köztársasság, lesz Gyurcsány Ferenc a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke!

Ehhez csak egy kell: HINNI BENNE! és BELEHÚZNI.

A holnapi Vitatémát ebből a posztból tartjuk.

Linkeket nem tettem be - MINEK? Mindenki megtalálja, olvashatta, tudja. A vélemények a lényegesek. Ezek ütköztetése folytán alakul a világról és a helyzetünkről alkotott képünk. Azért egy alapos felkészülés az aktuális témákról nem árt. ÉLŐLÁNC, „Tiszta Kezek” ÉS AMI MÉG BELEFÉRT A HÉTBE.



JÖJJÖN EL A MI ORSZÁGUNK”

-Amen-

Szerző: Szilárd bácsi  2012.11.05. 11:22 5 komment · 1 trackback

Címkék: blogok politika orbán gyurcsány elemzés demokratikus

A bejegyzés trackback címe:

https://szilardba.blog.hu/api/trackback/id/tr324889970

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.05. 15:51:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Skolem 2012.11.05. 12:48:39

Kedves Szilárd!

Bocsi, nem akarok kekeckedni, de ez a félmondatod szerintem tévedés:

"a diktatúrára jellemző egyszemélyi hatalom."

Egy hatalom még lehet NEM diktatúra attól, hogy egyszemélyi vezetés van! Hol van egyszemélyi vezetés? A kormányfő egyszemélyi vezető, a Ház elnöke szintén, a KE szintén.

A diktátor és a diktatúra fogalmát lásd A demokrácia lényege című tanulmányomban itt:
aristotle.5mp.eu/web.php?a=aristotle&o=GM4zz4dN4w

T.

Promenad 2012.11.05. 14:42:33

Nagyon alapos munka !
Ebben a "müfajban " még nem is láttam jobbat !
Egyébként-válasz az előző kommentre- a tanulmány nem egyszemélyi vezetésről,ami valóban lehet demokratikus is,hanem egyszemélyi HATALOMRÓL beszél,ami ebben az értelemben diktatórius hatalomkonventrációt jelent.

Promenad 2012.11.05. 14:47:11

koncentrációt akartam írni. Sorry

Sz.Zoli 2012.11.05. 17:22:01

A poszt minden szavát abszolút igazságnak fogadom el, ha előtte valaki megmagyarázza, miképpen lehetséges lemondásra kényszeríteni a hatalomhoz lojális köztársasági elnököt
- egy mindent átható diktatúrában
- ahol minden poszton bebetonozott politikai kinevezettek ülnek
- és ahol a sajtó szabadságát nyílt és burkolt cenzúrával lábbal tiporják.

Skolem 2012.11.06. 08:26:23

Promenadnak!

Akkor pedig azt a szót kell ide írni, mert a "vezetés" negy egyenlő a "hatalom" fogalmával. Itt minden egyes betűt alaposan meg kell gondolni, mert félresiklik a mondanivaló!

A másik: Orbán esetében csak hatalomkoncentrációs KÍSÉRLETRŐL lehet szó, nem pedig tényleges hatalomkoncentrációról! A hatalmat nem tudja koncentrálni, mert az eloszlik a szupranacionális szervek között. Ezért sem lehet diktátor!!!!

T.
süti beállítások módosítása