Emlék – Kupa
Minden évben, idén is nagy létszámban voltunk jelen november első szombatján megemlékezni elhumyt ultis barátainról, akikkel egykoron még együtt élveztük a játék örömét. Sajnos, a névsor egyre hosszabb, nem is fért bele az egyperces néma megemlékezésbe, amíg az Elnök felolvasta azok nevét, akik már a túlvilági kártyaasztalokon „verik a blattot” - és akikről jó volt megemlékezni.
Voltak olyan pesti barátaim, akik ebben a nem örömteli névsorban szerepeltek. Csak 2007-től kapcsolódtam be versenyeikbe, akkor ismerkedtem meg a MUOE versenyzőivel. Ahogy csökken a versenyeken szereplők száma, úgy nő e szomorú névsorban szereplőké. Mégis minden évben egyszer megemlékezünk róluk.
A másik szervezetnél, a Mausznál nem ez a divat: Személyenként rendeznek Emlékversenyt, így fennáll a veszély, hogy a „sok bába között elvész a gyerek”, magyarul a sok versenyre nem jut elegendő versenyző. De ha belegondolunk, annyi „veszteség” érte már az ultis társadalmat, hogyha minden hétvégén lenne egy „Emlékverseny”, akkor is csak a fele barátainknak lenne helye a naptárban.. És egy másik szempont: Mennyivel „rosszabbak” azok az eltávozott Barátaink, akikről már Emlékversenyen sem tudunk /helyszűke miatt/ megemlékezni?
Ezek után felmerül a kérdés: Mi az igazságosabb? Egyet rendezni mindenkinek, vagy sokszor sokat keveseknek? Ha rajtam állna, az egyszer mellett tenném le a voksom. De nem rajtam áll. Ezért fullad érdektelenségbe vagy marad el egyik-másik eltávozott barátunk tiszteletére rendezett Emlékverseny.
Vannak kivételek, amik erősítik a szabályt. Kivételes képességű, nem mindennapi körülmények miatt meghalt társaink más elbírálás alá esnek. Van létjogosultsága a Hauer - Nagy emlékversenynek, Őket az ultis társadalom hősi halottjainak is tarthat: Versenyre menet, balesetben vesztették életüket. Vagy a Szikszai-Emlékversenynek, amely már régen „él”, és debreceni sporttársaink életében mély nyomot hagyott. Ez a verseny különleges lebonyolításával és szabályaival belefér a versenynaptárba.
Mint a pesti régióban a Huszti-Emlékverseny, amivel minden évben megemlékeznek az Emberről, Barátról,aki sokat tett a játék népszerűsítéséért. Van egy másik verseny, a Fedák Sári kupa, az ultiról szól, habár a híres színésznő talán soha nem játszotta, neve mégis bekerült az ultis könyvekbe, mint a legmagasabb értékű kontra..
De beszéljünk a 2012. évi Emlékversenyről. A Gulliverben került lebonyolításra, mert a tulaj is az ultis társadalom elismert tagja. Habár bezárt a vendéglő, erre az alkalomra helyet adott az ultisoknak a megemlékezésre. Összejöttünk vagy ötvenen.
Az ultis két célból vesz részt ilyen versenyen. Hogy megemlékezzen eltávozott barátairől és megmutassa tudását: Nyerni szeretne. Ez csak egynek sikerülhet: Aki mellett ott van a „tudás” és Fortuna egyaránt. Na meg nem árt a koncentrálás is, hiszen elég egy figyelmetlenség vagy egy felelőtlen letétel, és a kártya „büntet”.
Erre legjobb példa saját teljesítményem boncolása. Jól indult a napom! Első partiban jött egy nagy lapom, 5 piros ász király hetessel és 5 tök, ász tizessel. Amire többszöri licitálás után piros ulti négy ászt licitáltam, el sem bukhattam, C játékosnál volt a piros tízes a filkóval, így a tökben kiálló ütést neki aduval kellett /volna/ ütnie.. E helyett megkontrázta a négy ászt és belekent a tökbe egy ászt. Aztán észrevette a hibát, a renonszot és bedobta a lapját. Ez számomra olyan előnyt jelentett /volna/, hogy simán meg kellett /volna/ nyernem a kört. Hogy mégsem így történt, azt a következő „elqrt” partim igazolja.Lapjaim: Tök: K, F, A, 10, 7 Makk: Á, 10, 8 Zöld: Á, 8 Piros: 8, 7 Ebből /többszöri passz után/ azt szűrtem le, hogy nincs benyúlójuk a partnereknek. Egyre nem gondoltam, hogy pont piros negyvenszázra fog majd rányúlni az egyik, és végül piros húsz-száz ultit fog tudni mondani.. Ugyanis bemondtam a tök negyven-száz ultit - és letettem a pirosakat. Ez volt az a pont, amikor „megfordult a lapjárásom” /büntetett a kártya/ és innentől kezdve nem nyertem egy partit sem abban a körben és + 100 pontról -65 – re „tornáztam le” magam, ami az utolsó helyet jelentette.
Ilyen első kör után nem csoda, hogy később sem „rúgtam labdába”, hiszen akiknek kijött a lépés, ebédig a dupláját szerezték pontjaimnak. Ekkor még Dr. Punyi István vezette a mezőnyt, veretlenül várta a folytatást, de szorosan a nyomában voltak az esélyesek, akik általában ott vannak az élbolyban. Az ulti kiszámíthatatlan játék, mert bárkit támogathat Fortuna, de elég egy kihagyás, és „elpártol a szerencse” az addigi kiválasztottól. Így történt ez a dokival is, és bejött a „papírforma”: Nagy Pista barátom, a debreceniek kiválósága lett az első, a II. asztalnál győztes a második és az örök rivális Ihász Sanyi bátyám a III.
A szerencse kereke forgandó: egyszer lent, egyszer fent van az ember „csillaga”. Habár Én a vert mezőnyben végeztem, mégsem volt okom panaszra, hiszen előző nap a Goldban a szokásos „félkezesben” nem végeztem rosszul.
Az a véleményem, érdemes lenne a Mausz vezetőségének megfontolnia, hogyan szervezi a jövőben versenyeit? Rászervez egy MUOE-s versenyre, vagy figyelembe veszi pesti barátaink Versenynaptárát? Mert így szokott érdektelenségbe fulladni egy-egy Mausz által szervezett bármilyen verseny. Ebben az időpontban lett volna Sárospatakon a Szüreti Kupa, ami elmaradt. Hogy miért? Írásomból a vak számára is világosan „látható”: „Egy seggel nem lehet egyszerre két lovat megülni..” Nagyon sok Mausz-tag volt ott a Gulliverben a halottaknapi Emlék-kupán. Ha a két verseny nem egy napra lett volna kitűzve, itt is, ott is lettek volna érdeklődők! Mert az ultis szeret játszani, ha van hol.
Egyet nem szeret: Ha dilemma elé állítják, hogy hová menjen?
És ha az érdekeit semmibe veszik, vagyis „hülyének nézik”.
