Vegyesfelvágott
Amikor az ember túl van már élete delén, meggondolandó, mit milyen intenzitással tesz vagy éppen nem. Ugyanis az emberi teljesítőképességnek vannak határai.
Nem is egy szempontból.
-
Egészségileg. Van 18 éve, hogy megváltozott viszonyom az egészségügyhöz. Addig azt sem tudtam, ki a „háziorvosom”? Nem volt rá szükségem. Azóta állandó látogatója vagyok a különböző egészségügyi intézményeknek. Amikor levágott egyik napról a másikra a „betegség”, - mire úgy-ahogy helyrehoztak, elment a kedvem az élettől is: Három évik voltam önkéntes szobafogságba, elzárva a külvilágtól és meg alartam halni. Nem sikerült: Volt egy Ember mellettem, aki fogta a kezem és kivezetett ebből a lelki válságból. A feleségem, akinek soha nem fogom tudni meghálálni ezt az időt.
http://szilardba.blog.hu/2009/08/21/depresszios_lettem_1
-
Anyagilag. Nem gyűjtöttem „vagyont”, így Lázár szerint „annyit is érek”. De a munkám becsülettel végeztem, így ha régi tanítványokkal találkozom, koztiszteletben állok valamennyiük szemében. Erre büszke is vagyok. Szép családi életet éltünk, négy szép és okos lányunk született, akikbál három él, összesen van öt diplomájuk, (nem olyan, mint a Smidt Pálé) – mégis a negyedik miatt „Vérzik a szívünk, ameddig csak élünk”. Ez van felírva a bodroghalmi temető díszsírhelyén levő márványkőre mementóként.
http://szilardba.blog.hu/2009/02/09/eletem_legszomorubb_napja
-
Mióta munkabírásom „0”-ra redukálódott,három dolognak élek. A családnak, politikának és az ultinak. Utóbbi időben, /mióta számítógépet örököltem egyik lányomtól/ a politika viszi a prímet, de vele egyszinten áll az ulti iránti szenvedélyem is. Így ezt a két „dolgot” mindig összehangolom pesti kiruccanásaim alkalmával. Olyan ez, mintha két „énem lenne”: egyik a baloldaliság mellett kötelezte el magát, a másik a kártya mellett.
De térjünk a tárgyra. Elég vén vagyok ahhoz, hogy legyen véleményem mindenről és elég okos ahhoz, hogy tudjak olvasni a jelekből. A jelek pedig arra utalnak, hogy mint minden, az emberi élet is véges, közeleg a vége. Bárhol vagyok, vannak arra utaló jelek, amik figyelmeztetnek, hogy vissza kéne fogni magam, mert már nem bírom úgy a „gyűrődést”, mint fiatalab koromban. A pillanatnyi russzullét, a kettős látás, enyhe szédülési tünetek egyre gyakrabban jelentkeznek. Amire egy válaszom szokott lenni, ami a családban elég hagyományos és tömör: „Nem le van szarva”?
Ha lemondanék mindenről, amit szeretek csinálni, akkor is bekövetkezik a vég. Úgy vagyok vele, mint Petőfi: Nem szeretnék „ágyban párnák közt hervadni el, mint a virág, amelyet titkos féreg foga rág”. Ezért nem fogom vissza magam semmitől. „Legyek kőszírt, mit a hegyről a völgybe eget-földet megrázó mennydörgés dönt le”!
Az elmúlt „husszú hétvége” alátámasztotta mindazokat a gondolataimat, amelyek az elmúlás kapcsán foglalkoztatnak időnként. Volt benne kettős látás is, meg olyan érzésem is, hogy nem bírok tovább lépni, mert annyira „odagyökerezett” a lábom, de a legviccesebb az volt, amikor úgy vasárnap hajnali 4 felé úgy játszottam „félig alva”, hogy azt sem tudtam, mit játszok. :( :P
Ettől függetlenül reggel felültem a vonatra, elmentem a lányomékhoz Széphalomba a házassági évfordulójukra, ott beszélgettünk mindenről, ami ma egy családot érdekel és este 7-kor jöttünk haza. Ez testvérek között is 36 órát jelent „talpon”. Amit „ülve” el tudok viselni, de munkavégzésre már alakalmatlan vagyok.
Mindezeket nem panaszként írom, mindössze azt a tény akarom tudatosítani: Nem vagyok már fiatal, nem tudok mindenben úgy megfeleni az elvárásoknak, ahogy eddig. (már a saját elvárasaimnak sem – magammal szemben) Pláne akkor igaz ez, ha még értelmét sem látom annak a „munkának”, amit belefektetek.
Válaszút előtt állok: hogyan tovább? Ilyen intenzitással, mint eddig, már nem fog menni. segítség nélkül pláne. Az meg nem látszik sehol. Az kevés, ha van EGY és égen-földön nincs más senki. Attól, hogy „süket füleket” szólongatok és a munkát senki nem hajlandó felvállalni, nem megy előre a szekér, ha nincs aki húzza.
Azt kérdezhetitek, mi hozta ki belőlem ezt a pesszimista „hangot?”
-Ami nem jellemző rám. Ez! Az Eseményhez írt rövid értékelő véleményem.
A 21 "nyerőszám" szokott lenni. De ha egy tőbb hónapja meghírdetett Esemény résztvevői létszáma EGY HÓNAPJA áll ezen a számon, felmerül a kérdés: Ennyi embernek érdemes megrendezni egy mindenkit érdeklő témát? Szerintem nem. Azon gondolkodom,a legjobb lenne,ha lefujnám a Találkozót. Még azok se regisztráltak be, akikkel személyesen beszéltem.Ha ennyire nem érdekel senkit, fölösleges rá IDŐT, FÁRADSÁGOT ÉS PÉNZT pazarolni. Nekem ez a véleményem. Ráadásul igazam is lenne, ha megtenném. De nem teszem meg. Ezért vagyok "Vénhülye",mert bízok az emberek szavahihetőségében. A sokévi tapasztalat megtaníthatott volna rá,hogy Orbánnak van igaza! "Ne azt figyeljétek, mit mondok, hanem azt, mit teszek!" Hogy a "21"-ből mennyi lesz ott? Fogadásom van rá: NEM TÖBB, mint a fele!A "másik felének" eszében se lesz, hogy bejelentkezett Vagy közbejön valami: megfájul a foga vagy bármi más. Lesz olyan is, aki "nem veszi komolyan" az ilyen regisztrációt, és ha a végén rákérdezek,"Miért nem voltál"? még Ő van megsértődve, milyen jogon kérem számon? számos példa volt már erre. Csak egy kérdésem van: Megéri szervezni Fórumokat, ha a kutyát nem érdelli? Megvan rá a válaszom. NEM ÉRI MEG. Pláne egy "önfenntartó Közösségnek", mint amilyenek mi vagyunk. Hogy mindezek a "kérdések" egyáltalán miért merülnek fel bennem - és miért pont most és itt, erre lesz VÁLASZOM egy külön blogban. Annyit elárulok: Nagyon gondolkozom azon, hogy az "árulkodó jelek" hatására vegyek vissza a tempóból, amíg nem késő. Nem vagyok már mai gyerek, nincs rendben az egészségem, Orbán is "rátett egy lapáttal" - /elveszi az ingyenes utazást/ így meggondolandó: Meddig lehet a húrt feszíteni így 75 felett, hogy 300 km-ről szervezzem a klub életét, szinte minden héten járva Pestet. /hozzátéve azt is, hogy a rendezvényeinken az "átlaglétszám" 20-30 fő lehet, kivétel náhány kiemelkedő érdeklődésre számot tertő eseményt/ (pl a Vadai - Szanyit, ahol a csilláron is lógtak) Öreg vagyok már ehhez. És az ehhez hasonló eredmények lélekrombolólag hatnak. Ha beleadok apait-anyait a szervezésbe, de a kutyát nem érdekli, bírom-e és megéri-e nekem, akkor el kell döntenem, akarom-e csinálni tovább? Amit fizikailag, anyagilag, az érdektelenség okán már nem akarom felvállalni. Aki bővabban is bele akar látni a "lelkembe" olvassa (majd) el az erről szóló blogom és megérti az álláspontom.
Az vesse rám az első követ, aki a helyemben másképp „gondolkodna”.
