Mi van? Ezt nevezik összefogásnak?
Már a hét elején szárnyrakapott egy hír, hogy Gyurcsány nélkül indul a választáson 2014-ben a DK. Nem akartam hinni a fülemnek. Kinek az agyszüleménye ez az eszement ötlet?
Ma már többet tudunk a mai Bajnai-Mesterházy találkozó kapcsán...
"A Népszabadság értesülései szerint mindkét oldal egyetértett abban,
hogy nincs érdemi akadálya a Demokratikus Koalíció szövetségbe hívásának akkor, ha a DK egyértelművé teszi: Gyurcsány semmilyen módon
nem indul el a következő választásokon. Forrásaink hozzátették:
mindkét oldalon az volt az álláspont, hogy – függetlenül Gyurcsány
igaztalan vagy jogos megítélésétől – a volt miniszterelnök személye
egyelőre tehertételt jelent egy korszakváltó szövetség megépítésében."
Lassan körvonalazódni látszik, ki milyen elvek mentén szeretne
nekivágni a választásoknak. Lehetőleg úgy, hogy a lehetséges riválist
eleve kizárják a politikai szereplés színpadáról.
Hogy kinek jó ez?
Az ellenzéknek semmiképpen.
Az MSZP-nek sem.
Az Együtt 2014-ért-nek sem.
Egyedül a Fidesznek jó.
Úgy dönteni a demokratikus ellenzék két prominensének a harmadikról, hogy ott sincs és nem is konzultáltak vele, nem politikai hiba,
hanem bűn az ország baloldalt képviselő hívei ellen.
Erre magyarázat egy pénteki hír, Molnár Csaba reagálása a HírtTv-nek
azon felvetésére, hogy Gyurcsány Ferenc nem indul a 2014-es választásokon:
»Nem tárgyalt ilyenről a Demokratikus Koalíció elnöksége
és egészen nyugodtan tudom Önnek mondani,
nagyon nagy bizonyossággal, hogy soha nem is fogunk
ilyenről tárgyalni. Gyurcsány Ferenc a DK elnöke,
az is marad. Indul az országgyűlési képviselőválasztásokon
és képviselő is lesz«"
A hír megdöbbenést váltott ki a DK tagsága és szimpatizánsai körében.
Ezzel van tele a face és nem értjük: Hogy lehet kihagyni azt a pártot,
amelyik a legtöbbet tette eddig az összefogás szorgalmazása terén?
És mi az, hogy a TAGSÁG kell, Gyurcsány nemkell?!?
Minden valamirevaló blogíró és aki a véleményét
nem rejti véka alá, ezzel foglalkozik.
Csak egyetlen véleményt, Reményi Béláét említem meg:
„Mi pedig az elnökünk nélkül nem megyünk sehová sem,
és nem szavazunk a DK.-n kívül egyetlen egy más pártra sem. Mi,tagok együtt alapítottuk ezt a pártot Gyurcsány Elnök Úrral
és az elvünk is egy marad. MI, Mesterházy és Bajnai nélkül is bejutunk a Parlamentbe,ami nekünk elég lesz ahhoz, hogy megtudjuk mutatni a magyar embereknek a valós igazságot.
Mi, DK.-ok biztosak vagyunk abban,hogy nagy meglepetés
fogja érni a magyar társadalmat,mert a bizonytalan szavazók tábora minket fog támogatni. Én nagyon sajnálom,
hogy ennyire megosztott lett a demokratikus oldal,
ami csak az Orbáni önkénynek kedvez. Hajrá,DK!
Bizonytalan szavazók! Irány a DK.mert ez az a párt,
aki kitartóan,igazságosan és keményen küzd
az Orbán által el lehetetlenített és megalázott
magyar emberek több milliós táboráért „
Teljes mértékben osztom ezt a véleményt.
De más aspektusból közelíteném meg a kérdést!
Mitől fél Bajnai és Mesterházy? Hogy Gyurcsány
„elviszi előlük” a miniszterelnöki széket?
- amibe mindketten szeretnének beleülni?
Erről szó nincs: Ma Magyarországon egyetlen emberről bizonyosodott be,
hogy képtelen hazudni: Kimondja a meztelen igazságot még akkor is,
ha ebből hátránya származik. Ez az Ember Gyurcsány Ferenc.
Hányszor kell bizonyítania, hogy NEM A HATALOMVÁGY hajtja,
hanem a HAZA IRÁNTI FELELŐSSÉG FELVÁLLALÁSA?
Nem ártana a történelemben visszanézni olyan Emberekre,
akik a „másik” zavartalan kormányzásához „alárendelték”
a maguk árdekeit, mert a haza ezt kívánta meg.
Könyves Kálmán Árpád-házi királyunk alatt testvére,
László a kardot választotta, ezzel segítette Kálmánt az uralkodásban.
Lászlóból szent lett, sikeresen védte a hazát a kunok támadásaitól,
miközben Kálmán olyan törvényeket alkotott,
amelyek nagy része még ma is helytálló.
Mi lenne, ha ma is működne ez a segítség-nyujtás?
Gyurcsány szava és ereje egyesítve a két másik erejével
elégséges lenne akár a győzelemre.
Gyurcsány nem akar poziciót! De tőle jobban fél
az egész maffia-kormány, mint az ördögtől.
Miért ne lehetne rábízni a HARCOT a Fidesz ellen,
a kormányzást rábízni arra, aki mögött a legnagyobb erő fog felsorakozni?
Hogy a Világtörténelemből is vegyek egy példát:
Rómát sem egy ember alapította meg,
megteremtve hosszú időre a Római Birodalmat.
Romulus és Rémus legendáját minden értelmes ember ismeri.
A történelem kerekét visszaforgatni még senkinek nem sikerült.
De nagy tetteket azok tudtak véghezvinni, akik tanultak a mult hibáiból.