Tegnap sokadszorra csalódtam az
EMBERBEN. Lehet, hogy utoljára?
Nem vagyok naaagy Ember, a kicsik között is csak egy porszem: DE EMBERNEK érzem magam. Egész életemben arra törekedtem: Bármi történjék is velem, ne térjek le az egyenes útról. Volt is elég sok kellemetlenségem ebből kifolyólag.
Az Élet sok jóval is „megáldott”- de volt bőven részem a rossz oldalából is.
Most ebből venném a példákat,- hogy érthető legyen: Mit, miért tettem tegnap?
A gyermekkorom sem volt „felhőtlen”,- hiszen a II. világháborúba beleszületni nem volt „leányálom”. Nekem kölönösen nem,- mert HÉT ÉVESEN ismertem meg az apámat. Ezt a tényt „feldolgozni” Neki is, - Nekem is nehéz volt.
Kapcsolatunk egész Életemre rányomtta a bélyegét. Erről a Naplómban számoltam be: Hitelesebben ma se tudnám leírni.
http://szilardba.blog.hu/2009/01/05/kapcsolatom_apammal
Az Élet ezen kívül is tartogatott kellemetlen dolgokat számunkra. Egyet különösen nehezen emésztettem meg, - nem csak én. Nem csoda,- ha az alapállásom olyan lett,- amilyen: -Búskomor-
Volt miért. Azt a NAPOT soha nem fogjuk elfelejteni.
http://szilardba.blog.hu/2009/02/09/eletem_legszomorubb_napja
Az Élet azonban megy tovább. Élni kellett a megmaradt HÁROMÉRT, a három „fiúért”- akit Kaptunk lányainkért,- és a HAT UNOKÁÉRT,- akik miatt nem gondolhattunk „csak arra az egyre”. De a „teher alatt” az Ember egyszer csak összerogy. Nem bírja tovább cipelni. Eltörik „walami”.
http://szilardba.blog.hu/2008/11/24/depresszios_lettem
Akkor azt gondoltam: VÉGE! De nem lett. Ha nem is „úgy”- mint RÉGEN, de élni kezdtem újra. Csak „takarékon”,- és csak azt csináltam,- amit tudtam, amihez kedvem volt,- és aminek örülni tudtam. Így lett a Család mellett a Kártya az első számú Szórakozás. Később meg az ÍRÁS.
Ebből is lett sok kellemetlenségem. Nem „válogattam” meg a szavaimat, már nem kellett „vigyáznom a számra”, - azt írtam,- amit gondoltam: EGYENESET.
Kálmán Olgától ezt „tanultam”,- az unukáimtól pedig a számítógép kezelését.
Egyre jobban ÉRDEKELT a politika. Igaz,- mindig is érdekelt,- és mindig egy oldalon álltam. Hittem is,- hogy „jó helyen állok”- de néha csalódnom kellett. De mindig MEGTALÁLTAM a helyem. A baloldalon.
Nem tartottam ki a mellett, akiről kiderült: VIZET PRÉDIKÁL,- miközben bort iszik. De aki azt bizonyította számomra,- hogy a Hazájáért teszi amit tesz,- amellé odaálltam „tenni a dolgom”.
Lehet,- hogy „túl buzgó” voltam,- mert ebből is adódott kellemetlenségem.
Családon belül és kívül egyaránt. Akkor gondoltam először arra: BEDOBOM a törölközőt!
-Miért nem tettem meg?
-Ezért!
http://szilardba.blog.hu/2009/09/21/bucsuvers_valaszokkal
Folytattam. Elég jól bírtam a „pofonokat”- ha egyet kaptam,- KETTŐT adtam vissza. De tegnap olyantól kaptam „mélyütést” - akitől nem vártam volna.
Nem is egytől, kettőtől. Ez egyszerre SOKKK volt. Nem is tudtam feldolgozni.
Kiléptem abból a Közösségből, amelyiket úgy szerettem, - mintha a saját gyermekem lenne. Nem számoltam se tízig, még háromig sem. Azonnal.
-Hiába,- ez vagyok, - hirtelenfelindulásból szoktam ROSSZUL dönteni. Most várom,- hátha lehiggadok. Erre lesz időm: Egészségem helyreállítása érdekében 21.-én be vagyok utalva a Kórházba. Egyelőre nem a „városszélibe”, de ki tuggya? -Nem utalnak-e át oda? Mert ha belegondolunk: ODAVALÓ lennék.
Mert aki egy „piszlicsáré dologból” ÜGYET CSINÁL, az odavaló!
-De hátha használ az idő meg a gyógymód, - és mire kikerülök,- a Barátaim fognak várni. Hogy fognak-e? Az kiderül. És akkor az ÉLET megy tovább azon az úton EGYENESEN,- amiről eddig nem tértem le. Csak meg-megálltam kipihenni azokat a fáradalmakat, - amik miatt a kedvem is elszállt olykor.
Szeretném hinni,- hogy az EMBERBEN meg lehet bízni!
Mert bizalom nélkül ÉLNI sem érdemes.
Köszönöm mindazoknak, akik érdemesnek tartották elolvasni VALLOMÁSOMAT.
-Amiben csak az Igazat mondtam el – úgy,- ahogy Én látom.
Várom az ÍTÉLETET.
