Az acélt megedzik, mielőtt kardot kovácsolnak belőle

Hét év sok idő. Ennyi idő alatt kicserélődnek sejtjeink, beleértve az agysejteket is, megvilágosodik a legsötétebb ember is, elévülnek a bűnök, feledésbe merülnek a tévedések. És az „amnéziások” egy régi történetről máris újat faragnak.

Így történhet meg, hogy a fekete bárány színe kifehéredik, a bűnösből ártatlan lesz, míg a hazugból az Igazság Bajnoka, aki pedig életében az Igazat mondta, az lesz a hazug.

Hogy ez a rövid eszme-futtatás mennyire állja meg a helyét, az majd 2014 tavaszán fog eldőlni: Előnyére, vagy hátrányára változik a „magyarember”.

Pedig a képlet rém egyszerű. Csak azt kell a mezei választópolgárnak eldöntenie, kit tart Embernek és kit gazembernek. Ehhez nem árt önvizsgálatot is tartani. - Mit csináltam jól vagy rosszul a rendszerváltás óta, miben kell megváltoznom, és mit higyjek vagy ne higyjek a politika szereplőiről?

Ma a választópolgárnak /minsden más híresztelés ellenére/ két alternatíva közül van választási lehetősége. Vagy Orbánt választja maffiástól, mutyistól, vagy elkergeti és választja az az Embert miniszterelnökének, aki ezt az emberpróbáló feladatot képes megvalósítani!

Az összes többi csak „hal a tortán”, - statiszta a naagy-politika színpadán. Bármennyire erőlködnek.

Különösen onnan kezdve van így, mióta az ellenzéki összefogás címet viselő „kutyakomédia” tragikus véget ért a két párt megegyezésével!?!?!, amiből az összes többit kirekesztették.

Azóta történt egy és más. A „kirekesztett”, meggyalázott, agyonrugdalt Gyurcsány Főnixmadárként feléledt haló poraiből és keményebb lett, mint valaha. Ha minden nap „ütik - verik”- de nem bírják agyoncsapni, előbb-utóbb felágaskodik benne az öntudat, és visszaüt. Kapott pofot eleget jobbról, másikat balról, és a FAL adta a harmadikat. Ez a „harmadik” volt a legjobban fájó. Mert a FAL az egyszerű, megvezetett, elhülyített, megfélemlített kisemberekből épült, EGY NAP ALATT. Amikor „barátai” eladták ellenségeinek az öszödi beszédet.

A Fal lebontásához viszont hosszú időre volt szükség. Ez a hét év elég volt az Emberek és a „zemberek” észheztérésére. Ma aki képes gondolkodni, ki tudja választani kettő közül, ki a HAZUG, és ki mond igazat.

De ha még ma is gond, itt egy kis segítség.

https://www.youtube.com/watch?v=SQkl87o1JfE

Aki 14.-én hallotta élőben vagy bárhol, bármilyen formában a szabadság hídon történteket, meggyőződhetett róla: ez a Gyurcsány Ferenc már nem az, akit el lehet zavarni egy ellenzéki összefogásból, akit ki lehet rekeszteni, aki inkább harakirit követ el magán és pártján, csakhogy ne zavarja a szépen bimbózó „összefogás-mutyit”, amivel Orbánt véglegesen be lehetne betonozni Orbanisztán királyának. Az ellene folyó karaktergyilkosságok sorozata megedzette. Acél-szilárdságúvá vált, akiből már lehet KARDOT KOVÁCSOLNI.

A Döntés Kulcsa a Mi kezünkben van, a választópolgárok kezében. Akik nem akarnak „alattvalóként” megrohadni Orbán maffia-országában. És nagyon egyszerű a válasz rá! Rá kell szavazni! Arra az Emberre, aki kétszer felmosta Orbánnal a padlót, és akitől a Viktor úgy fél, mint ördög a tömjénfüsttől. Ez a két betű az, ami ezt a félelmet megtestesíti: D K! És a listavezetője, Gyurcsány Ferenc!

Hogy ezt nem csak én látom így, arra bizonyíték a sokak által szidott Bartus László e témában írt cikke.

http://nepszava.com/2013/09/velemeny/bartus-laszlo-megint-a-gyurcsany.html

Az Ember sokat tanul a saját és mások hibáiból. Aki képes ezt a tudást a Haza javára fordítani, az megmutatja, milyen Ember. Gyurcsány képes volt tanulni.

De nem csak ezt érdemes elolvasni. Gréczy Zsolt véleményét is a Klubrádióban.

https://www.youtube.com/watch?v=M8FykL_0QBw

Orbán? Soha nem nézett tükörbe! Mert szembe kellett volna köpnie magát. Inkább hazudott tovább. Csak az a kérdés: Meddig tart a hazugsággal szerzett kétharmad hatalma? Ha Magyarországon legalább a fél ország megmaradt normálisnak, akkor sikerülni fog eltakarítani azt a szemetet, amit négy évnyi országrontás után maguk után hagynak.

Azt a hiányzó mennyiséget pedig remélem, sikerül felvilágosítani a felől. Hogy lejárt a Dakota Közmondások ideje! Mert ebből is a DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ Igazsága fog győztsen kikerülni.

Mi a dolgunk ezek után?

Semmi különös, kedves Barátaink!

Csak TENNI A DOLGUNK!

A Hazáért, a Népért, a Köztársaságért!

Szerző: Szilárd bácsi  2013.09.17. 10:07 1 komment

Címkék: blogok politika orbán gyurcsány koalíció elemzés demokratikus

A bejegyzés trackback címe:

https://szilardba.blog.hu/api/trackback/id/tr95519749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

toportyánzsóti 2013.09.19. 11:05:56

Röhejes szegény túlmozgásos böszmécske,amikor tehetett volna valamit akkor is csak pofázott!Nem ért ő a politikához,csak az apró klán pénze tartja a felszinen,ideje volna beszolgáltatnia.
süti beállítások módosítása